Kipattannak
a rügyek, a magok áttörik a föld páncélját, hogy a fényben növekedésnek
induljanak. Tavasszal ébredezik a Tűz ereje, hogy fényével, melegével betöltse
a földi a világot.
A Tűz
mozgásra, aktivitásra inspirál. Ahogy elmerülünk a Nap vagy akár egy gyertya
lángjának a fényében megérezhetjük, hogyan kapcsolódik a belső lángunk a külső
fénnyel. Talán eláraszt bennünket a melegség, az életerő új aspektusa, talán
feléled bennünk a teremtés iránti vágy és mellé a kitartás. Talán merünk most
álmodni… vágyni és aztán megvalósítani.
A Tűz az
átalakító és tápláló erő, a megtisztulás és regeneráció lehetősége. Ott él a
lelkünkben, segít, hogy tenni tudjunk, hogy harcoljunk azért, amit tiszta
szívünkkel igaznak hiszünk. Ő a változás, a kreativitás, a motiváció, a
megvalósulás előtti inspiráció pillanata, a lendület, az érzékiség és
szenvedély csillogó magja.
Az Istennő
termékenységének egyik erőteljes szimbóluma.
Ugyanúgy
megtaláljuk a féktelen gyűlölet és harag, ahogy a boldogság és szeretet mögött.
A Tűzzel
bánni nagy felelősség. Nem kedveli a határokat, könnyen kitör, és pusztító
tombolásba kezd.
Nem tűri meg
a félelmet, ahogy a kételyeket sem.
A Tűz szava
– MERNI.
A Tűz legendája Valamikor réges régen – nem lobogott tűz a Földön. Az emberek tanakodtak, nem tudták hogyan kellene megszerezni. Végül aztán mindannyian egyetértettek abban, hogy el kell menni a jóistenhez és el kell kérni tőle a tüzet.
Igen ám, de a jóisten nagyon messze lakik. Vajon ki vállalja ezt a hosszú utat?
Sorra megkérték a nagy madarakat, de azok elutasították őket. A közepes méretű madarak sem vállalták a küldetést. Még a pacsirta is nemet mondott a kérésükre.
Az emberek tárgyaltak, tanakodtam, a kis ökörszem csendesen figyelt, mígnem aztán egyszer csak megszólalt:
„Mivel senki nem vállalja, ezért én magam megyek” – mondta az apró madár.
„De te nagyon kicsi vagy, rövidek a szárnyaid is! Belehalnál a fáradtságba, mielőtt célhoz érsz! –mondták az emberek.
„Akkor is megpróbálom! Ha útközben meg is halok, annál rosszabb már úgysem történhet!” – válaszolta a bátor kis ökörszem.
Így hát felrepült a magas égbe, és annyira jól gazdálkodott az erejével, hogy hamarosan eljutott a jóistenhez.
Meglepődött a teremtő, amikor meglátta a kicsinyke madarat! Megpihentette a fáradt kis ökörszemet a térdein, de a tüzet azért igencsak vonakodott nekiadni.
„Megégeted magad, mielőtt elérnéd a Földet.” - mondta az úr, a madárka azonban hajthatatlan volt.
„Rendben van! Megadom, amit kérsz, de kérlek, ne siess, ne kapkodj, ha túl gyorsan repülsz, felgyulladnak a tollaid.” – mondta a jóisten.
Az apró kis ökörszem megígérte, hogy körültekintő lesz, és boldogan repült a Föld felé.
Amíg messze járt visszafogta magát, nem sietett, de ahogy közelebb ért és lejjebb ereszkedett észrevette, hogy az emberek mind őt várják, szólongatják., izgatottságában pedig akaratlanul is felgyorsította a sebességét.
És akkor megtörtént, amire a jóisten figyelmeztette: elhozta és átadta ugyan az embereknek a
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése