EREDENDŐ ERŐ - NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Interjúrészlet - Virág)

Az előző munkahelyemen szörnyű dolgok történtek. Teljes eltiprás, beszólások, szexizmus,

kép:Alessio Albi

minden nap. Arra eszméltem, hogy a férfi kollégáim a barátnőimet nézegetik az egyik közösségi oldalon, és megvitatják, hogy melyikkel mit lehetne kezdeni. Pornót néztek a kanapén, leszbikus lányokat, ahogyan kielégítik egymást és mindezt munka közben.

Ez persze arról is szólt, hogy engem csesztessenek, mert többször kinyitottam a szám és jeleztem, hogy ez nem igazán ide való, miért kell a másikat ilyen helyzetbe hozni – főleg a közösségi oldal kapcsán. Amikor szóltam, még jobban ráerősítettek és persze én csak egy fiatal nő vagyok, nem érthetek semmit, maradjak nyugton, nem tudok semmit a világról. Minden nap volt valami, amit egyrészt azért kaptam, mert nő vagyok, másrészt mert fiatal.

Hogy tudtad ezt a helyzetet kezelni?

Hát én ezt egyáltalán nem tudtam kezelni! Voltak próbálkozásaim, de annyira nagy volt a túlerő, hogy azt éreztem, ezzel nem tudok szembeszállni. Volt még egy lány abban a szobában, ahol én is dolgoztam, de ő sem állt mellém.

Beállt a túloldalra, persze, tök poénos, röhögjünk egy jót. És ez nagyon szomorú.

Szóval egy ideig ellenálltam, aztán úgy tettem, mintha ez az egész nem is létezne, de belül továbbra is összerántott. Nem éreztem magam túl jó, nem tudtam természetes lenni, mert folyamatosan találtak fogást azon, ami én vagyok. Megkaptam, hogy hippi vagyok, amit akár bóknak is vehetnék, ha nem lett volna benne hogy: nem tudja, miről szól az élet, majd később rájön, stb. Ez mondjuk még nem annyira durva, de munkahelyen kollégák között nagyon fontos lenne megtartani bizonyos határokat.

Végül kiléptem, és akkor indult az az alkotói folyamat, amiről már beszéltünk. Bár megelőzte fél év depresszió.

Még nem vagyok teljesen önálló, de abban a tekintetben igen, hogy nem bedolgozok valaki másnak, hanem saját magam csinálom a saját dolgaim. Éppen most tanulom, hogyan legyek önmagam főnöke. Otthon dolgozom, magamnak kell meghatározni, hogy mettől meddig tart a munkaidőm, és egyáltalán hogyan zajlik majd a napom.

Sok mindent kell egyszerre csinálni. Saját magam menedzsere vagyok, én vagyok az is, aki szitázik, aki festékes lesz, aki válaszol az üzenetekre. Ez elég sok, de közben meg nagyon jó. Az egészben a legjobb a szabadság, hogy nem mások elképzelései határozzák meg, mit hogyan tegyek. Egy kicsit mindennap el tudok veszni abban, amit csinálok. Ez adja a legtöbbet. Van, hogy délután kettőkor nekiállok, és este hétkor jövök rá, hogy ja, nem ettem, nem ittam. Flow.

Persze vannak néha mélypontok, amikor oda lyukadok ki, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme. Ott fut még mindig a program, hogy: nehogy elhidd már magadról, hogy tudsz te bármit is!

Hogy jutsz át ezeken az időszakokon?

Hát úgy, hogy most már tudom, hogy van ilyen, de vége lesz. Megélem, amikor rossz, és tudom, hogy ja persze, ez egy ilyen nap, ja, egy héttel a menstruáció előtt mindig szokott ilyen lenni. Tudom követni a saját folyamataimat, tudatosítom, hogy miben vagyok éppen és ez sokat segít.

A teljes interjú a könyvben olvasható:

EREDENDŐ ERŐ - NŐK A XXI. SZÁZADBAN (GONDOLATOK, INTERJÚK)

A könyvről és a rendelés lehetőségeiről itt olvashattok: KLIKK IDE