2017. 12. 08.

A Barlang Asszonya – vajon ki Ő?


Az istennő bölcs, öreg archetípusa, - más néven a „Banya” - az ősi kultúrákban igen nagy tiszteletnek örvendett.
A férfiközpontú vallások szemében azonban az egyik leginkább rettegett és félreértelmezett – ezáltal pedig eltorzított - női archetípus.
Transzformáció, elengedés, öregedés, elmúlás, visszahúzódás halál – olyan minőségek, amelytől korunk embere eltávolodott, és amelyről legszívesebben tudomást sem venne, ha tehetné...
Az idősödő, érett nő létét látni sem bírja.
Pedig szüntelen harcot vívni a természet törvényeivel az élet változásaival szemben az egyik legértelmetlenebb emberi reakció.

Valószínű, hogy ennek az ősi archetípusnak a félreértett, eltorzított felfogásból született meg a népmesék egyik alapkaraktere a gonosz banya, a Vasorrú Bába.
De még ebben a torzításban is észre kell vennünk, hogy legyen bármennyire félelmetes, mindig megtartja az ígéretét.
Alapvetően éppen azáltal segít, hogy könnyűnek egyáltalán nem mondható kihívások elé állítja a kunyhójába betérőket. A kihívások valódi célja azonban, hogy a főhős saját korlátain és nehézségein felülemelkedve végül elérje célját, végrehajtsa feladatát, és elnyerje jutalmát - legyen az erő, fény vagy bármi más.
(pl.: Vaszilisza meséje)

Valami nagyon hasonló történik a hétköznapi életünkben is, mint a mondáinkban.
Főleg ebben a téli időszakban…
Olykor „próbák” sorát álljuk ki, hogy aztán megkönnyebbülve, megnyugodva felfedezzük a nehézségek nyomában felbukkanó ajándékokat.
Megéljük az újjászületést, megújulást, a tettvágyat, a felszabadultságot, újra érezzük életünk szabadabb folyását, az irányt, amerre haladni vágyunk.

A Barlang Asszonyának birodalmában barangolva, bensőket talán a változás igénye feszíti, miközben mindennapjainkban fogva tart a kilátástalanság ölelése.
Rajtunk áll, hogy kibontakozunk-e ebből az ölelésből, hogy kísérletet teszünk-e a kihívásokkal való szembenézésre, vagy belefulladunk a szorításba…
Az egyetlen személy, aki eldöntheti mit választ, és aki mindebből megerősödve jöhet ki, az mi magunk vagyunk.

A "Banya" szentimentálisnak kicsit sem mondható szeretete mindig arra inspirál, hogy legbölcsebb énünket segítsük világra.

A Barlang Asszonya annak az anyának az archetípusa, akiben élete tapasztalataiból, döntéseiből, bátorságából, megérett és felszínre emelkedett tudása, bölcsessége.
Gondoljunk csak az indián törzsek hagyományában jelenlévő Nagyanyák Tanácsára.
Azokra az érett, bölcs asszonyokra, akiknek egyedüli joga volt leváltani a törzsfőnököt, ha az például gyűlöletet szított, vagy nem úgy irányította a törzset, hogy az mindig elegendő vízhez, élelemhez és menedékhez jusson.

Amikor a késő ősz, a tél dermedtségében az elvetett magok mélyen szunnyadnak, akkor a "Banya" uralja a természet erőit.
Jéggel, hóval vonja be a tájat, hogy óvja a Föld méhét, megőrizze az elvetett magok erejét. Csend és mozdulatlanság…


Nekünk, embereknek is ez lenne most a legfontosabb: lelassulni, megpihenni, számot vetni, szembenézni – bármivel. Érdemes mérlegelni –mit kellene már végre elengedni, „kitakarítani” az életünkből – beleértve a tárgyakon át a munkahelyünket vagy egy mérgező, kifáradt kapcsolatot - mi az, ami változásra, megújulásra vár.

Számtalan neve és alakja létezik, szerepeljen itt most néhány a legismertebbek közül:

A szláv folklórban ő Baba Yaga (A Baba szó leginkább a nagymama vagy öregasszony megfelelője, a Yaga általában a kígyóra vagy gonoszságra utal).
A magyar mondákban ő a Vasorrú Bába.
A Walesi-i hagyomány Cerridwen-ként ismeri, aki hatalmas erő és mágia birtokosa.
Ő az üst őrzője, az érett nő bölcsességének és erejének megtestesítője.
Az észak-amerikai indiánok Pókasszony Nagymamaként tisztelik, aki odaajándékozta az embereknek a napot és a tüzet.
Ő az Inanna- mítoszból már jól ismert Ereshkigal, a halál, az Alvilág, a transzformáció úrnője.
Hekate, a görög panteonban szintén az Alvilág és a mágia úrnője.
Az indiai Káli a rombolás és újjászületés jelképe.
Az inuit legendákban ő Sedna az élet és halál úrnője.

A Bölcs Öreg Istennő legendájához tartozó néhány szimbólum:

Az Üst – a változás, a transzformáció jelképe. Vannak, akik kapcsolatba hozzák a keresztény szent Grállal, és talán nem annyira elrugaszkodott gondolat ez, hisz az Üst a női méh, az anyaméh, a teremtőerő, a születés szimbóluma.

A Tükör – szembenézni önmagunkkal, az árnyékkal, és meglátni a mögötte éledő fénymagokat.

A Varázslat – az átalakulás, a transzformáció mágiája, ha úgy tetszik a belső alkímia maga.
Ennek a „varázslatnak” a hiányát, az igényét jelenthetik a fény születése előtti időszak népi hagyományaiban felbukkanó jósló, jövendőmondó szokások.

Ne feledjük, hogy lelkünkben sokkal közelebb vagyunk az ősi legendákhoz, mint gondolnánk!
Az ősi mítoszok és mesék gyökere közös tőről fakad sőt, talán a megtagadott mítoszaink éppen a mesékben, a népi szokásokban élnek tovább, még akkor is, ha az elmúlt korszakok hatásai jelentős mértékben átformálták valódi tartalmukat.
Ma is áthatják modern életünket, ott élnek a tudattalan emlékezet mélységes tárházában.

Ha kedvet érzel az Istennő bölcs, öreg archetípusával való találkozásra, ha úgy érzed van mit "kitakarítani", ha köszönteni szeretnéd önmagadban a lehetőségeket, a fény magjait - szeretettel várunk a december 14.-i programunkon:

Belső utazás a Barlang Asszonyával! – a részletekért KLIKK IDE!


2017. 12. 05.

A Kozmikus Anya világképe

A Kozmikus Anya az idők kezdete óta ott él az emberi világképben.
Már azelőtt létezett, mielőtt bármely más, villámló, haragvó, kirekesztő istenekről fogalmunk lett volna. Az egység emlékezete - annak a világnak a teljessége, amelyben a Nagy Anya a végtelen, termékeny forrás -, ott él bennünk.
Az Ő méhéből jön világra az élet minden formája - a források, folyók, tengerek, a Nap és a Hold, a termőföld, mind az Istennő erejével telített.
A teremtett világot az ő életadó ereje hatja át.

Egy kozmikus háló szövedékében mindannyian összekapcsolódunk. Ebben a térben egységbe rendeződik a látható és a láthatatlan, az élet minden formája és megnyilvánulása. Ahogy a hegyek, erdők, sziklák úgy mi emberek is az eredeti forrás, az eredendő erő szentségében részesülünk.

Az Istennő-kultúra kozmogóniájában, az élet, halál, újjászületés ciklusának szüntelen körforgása tölti be a világegyetemet ugyanúgy, ahogy az emberi létezést.
Ebben a csodálatos ritmusban a Termékenység Istennője is felemelkedik és alámerül, akárcsak a földi környezet élővilága, a Földanya maga.
Az évszakok váltakozása, a sötétség, illetve a fény előretörésének a hullámzása valamikor egybeolvadt az emberi lét ritmusával. Megvolt az ideje az ünnepnek, a kinyílásnak és a visszahúzódásnak.

A mai kor embere elszakadt a természetes ritmusoktól. A sötétség idején sem húzódik vissza, nem merül lényének mélyére, nem ad esélyt a természetes átrendeződésnek, nem áll meg... nem lassít... nem összegez. Rohan, de sokszor fogalma sincs, hova, miért, meggátolva ezzel az élet természetes ritmusát.

Az ősi Istennő-kultúra ránk hagyományozott gazdag öröksége ma már - akár tetszik, akár nem - elvitathatatlan. Az örökség egyik legrangosabb tudósa Marija Gimbutas.
Ő az, aki megfejti ennek a földközpontú kultúrának a szimbolikus nyelvezetét, és aki felfedezésével számtalan írót, művészt, tudóst inspirált. Neki köszönhetően kialakult egy konkrét nyelvezet a történelem előtti korokból származó leletek értelmezésére.
Mindent megtett, hogy a feltárt leleteket ne eméssze fel különféle múzeumok, egyetemek pincéinek sötét raktára, hogy ez az ősi örökség elérhető legyen a számunkra, tudjunk róla, és úgy kortyolhassunk belőle, mint szomjas vándor a tiszta, hűs forrásból.
Kutatásai, értelmezései jelentősen felforgatták az archeológia állóvizét.

Hogy Marija Gimbutas hogyan értelmezte és összegezte a leleteket arról az:

EREDENDŐ ERŐ – NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Gondolatok, interjúk) című könyvemben olvashattok bővebben. - KLIKK IDE

Már az alsó paleolit korszakból, i. e. 500 000-ből felszínre kerültek olyan állatábrázolások, háromszögekkel díszített képek, apró szobrok, amelyeket egyértelműen szimbólumoknak tekinthetünk. Nem tudni pontosan, mikor kezdődött az Istennő kultusza, így nem tudni azt sem, hány évezreden vagy akár évmillión át kísérte őseink világát, minden esetre elég hosszú ideig ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon az emberi pszichében. Az anyajogú társadalom nagy valószínűséggel átível az őskőkor és a korai földművelő társadalmak időszakán.

A feltárt leletek alapján azt láthatjuk, hogy a paleolit, és a neolit kori Európa területein – a mediterrán részeken pedig még a bronzkor kezdetén is – az Istennő jelenléte áthatja a világot.
Társadalma földközpontú, életszerető és természetet ünneplő vallás. A vallás a mai szóhasználatát tekintve nem a legmegfelelőbb kifejezés, mert ebben az ősi kultúrában megkérdőjelezhetetlen az a természetes élettisztelet, az ember belső és külső világának, az ember és környezetének szétválaszthatatlan összetartozása, ami magából az Istennő-kultúra természetéből fakad. A patriarchális szemlélettel ellentétben nem hajszol semmiféle üdvözülést, mennyországot, alázattal fordul az élet felé. A testet sanyargatás és megtagadás helyett tisztelet övezi.
Dualista gondolkodás helyett holisztikus szemléletet követ.

Az Istennő-kultúra ciklusokban, nem pedig linearitásban gondolkodik. Az Istennő maga immanens, vagyis minden nő és férfi belső világának szerves része, az ember pedig a körülötte lévő világ, a természet egységének egy alkotóeleme.
A feltárt leletek alapján végzett rekonstrukciók, valamint az antropológiai kutatások lehetővé teszik, hogy betekinthessünk őseink szakrális életébe, melynek sarokkövét szertartások és rituálék képezték.

Hogy ez valójában mennyire fontos, arról az:

EREDENDŐ ERŐ – NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Gondolatok, interjúk) című könyvemben olvashattok bővebben. - KLIKK IDE

A Régi Európa ideológiájának és művészetének középpontja maga az élet. Semmi sem mozdulatlan, az életerő szüntelenül árad a világban és mindent betölt, az egyik forma beleolvad a másikba.
Az Istennő minden egyes megnyilvánulása a természetben jelen lévő életformák egységét hirdeti, ereje mindenütt jelen van. Az emberek figyelmének középpontjában a természet csodái, az öröm megélése, a művészi alkotások álltak.

Nem gyártottak halálos fegyvereket. Nem építettek erődöket, építettek viszont gyönyörű templomokat és temetkezési helyeket. Kényelmes házakban éltek, közepes méretű falvakban vagy kisebb létszámú városokban, és nagyszerű alkotások kerültek ki a kezeik alól. Több tízezer ¬- akár több százezer – éves periódusról beszélünk, a feltevések és bizonyítékok szerint is egy viszálytól és háborútól mentes időszakról.
Ha odafigyelünk erre a hagyatékra, talán könnyebben megértjük a földi életet és benne az emberi természet szüntelen változásait, az időről időre visszatérő ciklusokat.

A Régi Európa társadalma különleges értéket képviselt. A szakrális életben a nők vezető szerepet töltöttek be. A gyermeknevelés mellett részt vettek a közösség életének megszervezésében, a falvak gazdasági életében. A főpapnő volt a szellemi elöljáró, aki népét egy férfitársával együtt vezette.
Az Istenek fontos szerepet kaptak, mint a nép pártfogói és védelmezői, az erdők, állatok gazdái.
Ők voltak annak az erőnek – az Istennő életadó erejének – az óvói, amely a burjánzó, gyümölcsöző, majd elhaló és újjáéledő természet ritmusát, a szüntelen körforgást táplálta.
Mennyire fontos lenne napjainkban is ez az egyenrangú együttműködés, a tisztelettel teli pártfogó és óvó szerep!

Nőknek és férfiaknak egyaránt fontos, hogy megismerjük a Kozmikus Anya világképét, mert ez a világkép, - annak ellenére, hogy hosszú ideje megtagadott - segítségünkre lehet abban a nagy erejű változásban, amelyben éppen kollektíve benne vagyunk.

Persze nem egy rég letűnt kort kell most újjáélesztenünk, de bizonyos értékrendeket, szemléletet, érdemes átemelnünk, hogy megélhessünk egy olyan világot, ahol hatalmi játszmák és rég elavult szerepek helyett, megtapasztaljuk végre, mit is jelent az, hogy 'együtt'.

Az egyenrangúság akkor valósulhat meg, ha a női minőség visszanyeri veleszületett természetét és erejét, ha a nő visszaveszi a vére, a teste feletti hatalmat, a társadalom pedig újra megtanulja tisztelni, amit a VALÓDI női minőség magában hordoz!
Az egyenrangúság akkor valósulhat meg, ha mindeközben a férfi felfedezi megújult szerepét ebben a  változó világban, ha megtanulja, mit jelent valakivel együtt, közösen, egységben lenni, élni, fejlődni.
Nők és férfiak számára is elengedhetetlen a párkapcsolatban, a családban, a társadalomban megélt szerepkörök újradefiniálása. Amint azt láthatjuk a mindennapjainkban ez egyáltalán nem zökkenőmentes, de egy biztos - elkerülhetetlen.

A férfi Istenektől az Istennők felé való elmozdulás még nem vált széles körben elfogadottá. A változás azonban elkezdődött, átalakulásnak kell jönnie. És csak ezután jön létre egy hatalmi egyensúly. Ez nagyon fontos.” (Marija Gimbutas)


2017. 11. 18.

Mit keresnek a sámányhagyományok a modern terápiás módszerek eszköztárában?

A sámánhagyományok hosszú évezredek óta az emberiség kísérői, mint elsődleges és legelterjedtebb gyógymódok, legyen szó akár a testről, akár a lélekről.
A keresztény dogmák megerősödésével e gyógyító hagyomány tiltottá, bűnössé vált.
Tűzzel-vassal igyekeztek megsemmisíteni őseink bölcsességét, és mindazokat, akik birtokában voltak a gyógyító erőknek, az ősi tudásnak.

Szerencsére ebben a viharos jelenkorban, egyre erőteljesebb híd épül a sámánizmus, a spirituális gyakorlatok és a modern tudományos kutatások között.



Dr. David Hammerman Integrált sámáni módszerek a pszichoterápiában című írásában így fogalmaz:


A sámáni gyakorlatok alkalmazása során a terapeuta hídként működik, táncol a különböző gyógyítói felfogások között, összeköti a hétköznapi valóságot és a nem mindennapi, spirituális világot. A terapeuta egyben felfedező is, új metodikát, új megközelítéseket hoz a pszichoterápiás folyamatba tovább tágítva ezzel a gyógyulás határait.

Számos kutatási központ vizsgálja a sámángyógymódok, a transzállapotok, az imák és meditációk idegi, neurobiológiai hatásait. És ez egy hihetetlenül fontos pillanat!

Ma ugyanis több ember szenved pánikbetegségtől, depressziótól, szorongástól, mint eddig valaha. Egyre több fizikai tünet üti fel a fejét, és egyre több ember életében alakul ki gyógyszer- alkohol – vagy egyéb függőség.
Sokunk számára a világ veszélyes, bizonytalan vagy akár élhetetlen teret jelent.
A nap, mint nap bennünket ért hatások néha egyszerűen elérnek egy olyan határt, ahol időnként úgy érezhetjük, elég, ez már túl sok. A bolygó és maga az emberiség drámai változásban van. Az átmenet pedig sosem könnyű!

A stressz, a megszámlálhatatlan toxin, amelyekkel naponta találkozunk degeneratív elváltozásokat okozhatnak az agyi területeken.

A jó hír az, hogy akárcsak testünk más szervei, úgy az agyunk is képes a megújulásra.
A kutatások ma már egyértelműen bizonyítják, hogy létezik olyan folyamat, mely az agy magasabb működését és egyben a gyógyulását is eredményezi.
Ez a jelenség a neuroplaszticitás, ami azt jelenti, hogy az emberi agy képes új idegsejteket és új idegpálya kapcsolatokat létrehozni.

Andrew Newberg neurológus számtalan kísérletet végzett, hogy feltérképezze a különböző mentális állapotok és a velük párhuzamosan zajló agyi tevékenységek közötti kapcsolatot. Kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy a megváltozott tudatállapotokban bizonyos agyi területek vérellátása lecsökken, csökkennek vagy megszűnnek a kognitív funkciók, megszűnik a tér és idő érzékelése.

Ezekben a megváltozott tudatállapotokban a test egy egészen másfajta működésre kapcsol.
Ezen tudatállapotok teremtik meg a neuroplaszticitás számára legalkalmasabb teret.
A hétköznapi világ háttérbe szorul, viszont hozzáférhetővé válnak a hétköznapi tudat számára elérhetetlen tartalmak, felszínre kerülhetnek olyan elfojtások, amelyek tudattalanul befolyásolják az életünk számos területét. Megmutathatja magát és meg is szelídülhet egy-egy belső démon. Megtapasztalhatjuk, mi rejtőzik a megszokott időn és téren túl…

Andrew Newberg és Eugene d”Aquili a „The Mystical Mind” címet viselő, közösen írt könyvükben olyan kérdéseket érintenek, hogy milyen biológiai mechanizmusok működnek a misztikus – és transzállapotok során, vagy hogyan tapasztalja meg az elme a szentséget, van-e a vallásnak evolúciós szerepe, stb?

Dr. Alberto Villoldó és Dr. David Perlmutter a „Power Up Your Brain” című közösen megírt könyvükben nemcsak a neuroplaszticással kapcsolatos kutatási adatokat, hanem egy különleges programot is megosztanak velünk, amely a test-lélek-elme holisztikus szemléleten alapuló gyógyulását szolgálja.
Ennek a protokollnak éppen úgy a részét képezi a speciális táplálkozás, ahogy a meditációs – és mozgásos gyakorlatok, a sámángyakorlatok, a koncentráció, vagy jelenlétgyakorlatok.

Dr. Alberto Villoldo az az orvos-antropológus, akinek a közbenjárására a dél-amerikai sámánok gyógyító rítusai ma már elérhetőek a nyugat embere számára is.

Hogy ez mit jelent?

Ősi rítusok korunk emberére hangolva: KLIKK IDE

2016-ban Suffolk-ban (Anglia) Sámáni megközelítések a modern pszichoterápiában címmel zajlott egy konferencia, ahol Dr. Angela Cotter jungiánus terapeuta, Christa Mackinon szociálpszichológus, klinikai hipnoterapeuta, Dr. Tim Read pszichiáter, pszichoterapeuta valamint Laurie Slade analitikus terapeuta tartottak előadást arról, hogyan szövik bele a sámáni eszközöket és módszereket több évtizede tartó terápiás gyakorlatukba.

Az ember magányosnak érzi magát a világban, mivel kívül rekedt a természeten, és elveszítette a természet jelenségeivel való érzelmi ’tudattalan azonosságát.’ (…)
A folyóban nincs többé szellem, a fa már nem az ember életforrása, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyi barlangban már nem laknak démonok. Nem szólnak az emberhez a kövek, a növények, az állatok, és az ember sem szól hozzájuk abban a hitben, hogy azok majd megértik őt. A természettel való kapcsolatát elveszítette, és ezzel együtt elveszett a szimbolikus kapcsolatból fakadó rejtett érzelmi energia
. (C. G. Jung)


Mindannyiunkban él egy belső sámán, aki arról suttog, hogyan emlékezhetünk vissza arra az időre, amikor még hallottuk a kövek, a növények, az állatok, a csillagok hangját.
Arról suttog, hogyan vállaljunk felelősséget az életünkért, az életért, hogyan kapcsolódjunk végtelen lélekrészünkhöz, hogyan érhetjük el a bennünk ősidők óta ott rejtőző bölcsességet. Hogyan ismerhetjük fel, azokat az érzelmeket, amelyeknek egyáltalán nem vagyunk a tudatában, mégis befolyással bírnak a hangulatainkra, a mindennapi történéseinkre, benne vannak a döntéseinkben akár tudunk róluk, akár nem.

A belső sámánunk megismerteti velünk azt az életenergiát, melyről Jung is beszél a fenti idézetben. Megtanítja, hogyan bánjunk vele, hogyan legyünk egyszerre fizikai és spirituális lények, mert ez a kettő nem választható szét, még akkor sem, ha az elmúlt századok tudatosan ebbe az irányba akartak kényszeríteni bennünket.

Elődeink az életet megtapasztalások és változások láncolatának tekintették.
A minden létező iránti tiszteletről, az élet tiszteletéről beszéltek, és bölcsességük ma is segíthet elboldogulni a mindennapok útvesztőiben.
Új perspektívákat ismerhetünk meg, olyan világba léphetünk, amely a racionális elme határmezsgyéjén kívül található, és amely sokkal elevenebb, mint ahogy azt valaha is képzeltük volna.

Várunk szeretettel a november 24-25-26-án tartandó programunkon, a részletekért KLIKK IDE!

2017. 11. 01.

Samhain, Halottak Napja - Végtelen lényegünk találkozása véges létünkkel.


A végtelen tér és idő fellebbentette fátylát, hogy találkozóra hívja véges életünket.
Apró nyomok bukkannak fel, melyeket eltávozott szeretteink léptei hagytak lelkünk ösvényein.

A kinti világban beköszöntött a hideg, néhol a fagy, a dermedtség. A természet ritmusában a vegetáció tetszhalott állapotba kerül, az élet visszavonul, hogy átadja helyét a csendnek. Annak a csendnek és sötétségnek, ahol a Végtelen Anya méhének legmélyén az élet magvait, a megújulás, az újjászületés erőit hordozza magában  Elmúlás tölti be  a teret...

A legenda szerint a véges és végtelen közötti fátyol elvékonyodik október 31. éjszakáján és három napig nyitva áll.
De többről is szól ez az időszak... Ideje van most egy kis számvetésnek is, lassulásnak, szótlanságnak.
A keresztény hagyomány követői kimennek ilyenkor a temetőbe és halottaik emlékére gyertyát gyújtanak.

De hogyan ünnepelhetnek az ősi hagyományok követői?
  • Díszíts fel az otthonod az őszi időszak szimbólumaival, használd  a narancs, a bordó, a fekete, a mély lila színeit, az őszi természet nyújtotta kincseket - lehullott színes leveleket, gesztenyét, díszes tököket, almákat, finom textileket.
  • Készíts az ajtódra őszi koszorút.
  • Készíts különleges vacsorát.
  • Gyújts gyertyákat, mécseseket.
  • Csendesedj el és gondolatban hívd meg eltávozott őseid, hogy tartsanak veled.
  • Készíts a tiszteletükre egy kis oltárt.
  • Engedd, hogy betöltse a teret csend.
  •  Menj ki a természetbe egy meditatív sétára. Légy jelen, figyeld meg a színeket, a hangokat, csendes lépteid. Ha természeti közegben vagy, most összegyűjtheted a dekorációkhoz szükséges leveleket és egyéb, természet nyújtotta kincseket.
  • Gondolj arra, hogy egy természetes ciklus, egy hatalmas egész fontos része vagy. 
  • Emlékezze a családi történetekre, szeretteidre. 
  • Fejezd ki feléjük a háládat, hisz mindannyiuk léte elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ma itt lehess, e gyönyörű földi világban.
  • Érdemes lehet írnod néhány gondolatot.
  • Emlékezz vissza a gyerekkorodra, milyen hatások, kalandok és kihívások formáltak azzá, akivé lettél.
  • Emlékezz vissza az elmúlt évedre, és fogalmazd meg, hol, mely életterületen szeretnél megújulást. Azt viszont ne akard megmondani, mindez hogyan történjen!!!
  • És most tényleg írj! Írj egy mesét önmagadról, egy olyan mesét, amelyben hőssé avatod önmagad.
  • És végül adj hálát mindazért, amid van, mindazért, aki vagy, fejezd ki a tiszteleted önmagad és a létezés gyönyörű körforgása felé.
Gárdonyi Géza így fogalmaz:

Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
Az a halott a koporsóban nem én vagyok
.


És hogy ki vagyok én?

"Az idő Tüze vagyok én,
Végtelen Oszlop, mely túlél a halálon." (Indián Asszonyok Bölcsessége)

Áldás!

2017. 07. 20.

NAGYANYÁM LÉNYE, EMLÉKE MÉG MA IS A SZÜNTELEN INSPIRÁCIÓ FORRÁSA!


Élt a családomban egy törékeny, gyönyörű asszony. Egy öntörvényű, szabad nő, akinek talán az volt a feladata az életben, hogy bebizonyítsa, a tiltott utak egészen felszabadítóak lehetnek, hogy emberként, nőként nem kell félnünk a választás szabadságától még akkor sem, ha ebben olykor senki sem támogat bennünket.

Életereje, dalai, meséi töltötték be gyermekkorom éveit.
Mennyire szerettem, ahogy áradtak belőle a szavak! Főzés, mosás, takarítás közben is fáradhatatlanul szőtte a történeteket, az életmeséket, a csodákat, a varázslatot és a valóságot. Emlékszem, ahogy mesélés közben néha együtt kuporogtunk a szoba félhomályában, miközben lélegezni is alig mertem az izgatottságtól.

Ő jelentette számomra a levegőt, sokszor a szó szerinti túlélést. Végtelen gyengédséggel szemlélte gyermeki énem féktelenségét, határtalan szeretettel óvta ártatlan világomat, azt a világot, ahová a többi felnőtt nem tudott vagy egyáltalán nem is akart belépni.

Hetekkel azelőtt, hogy kiderült volna a diagnózis, talán életemben először, igazán szomorúnak láttam. Biztos vagyok benne, hogy már jóval előbb tudta... és abban is, hogy egy ideje
menni készült. Nem akartam tudomásul venni! Bár nem voltam már kisgyermek, mégsem tudtam elhinni, hogy elmehet, hogy magamra hagy, hogy nem hallom többé élettel
teli nevetését.

A történeteknek hirtelen vége szakadt. Belém mart a szavak, a dalok, az önfeledt nevetés hiánya, a kiüresedett csend némasága. Jóval később értettem csak meg, mennyi mindent őrzött még a lelkében, de mire elég érett lettem ahhoz, hogy számtalan kérdést tegyek fel, már nem tudtunk beszélgetni.

Apai nagyanyám közel száz évvel ezelőtt olyan életszemlélettel bírt, ami a nők nagy többségének még ma is kihívást jelent.
Fiatalon házasodott, fiatalon is szült, nem sokkal ezután pedig olyan lépésre szánta el magát, ami akkoriban egy nő részéről gyakorlatilag elfogadhatatlan volt. Nem volt hajlandó eltűrni férje kicsapongásait, a méltatlan bánásmódot, a nőiségében, anyaságában megalázott feleség szerepét, így hát kitessékelte őt a közös életükből. Vállalta, hogy egyedül neveli a gyermekét... 1925-ben. Elképzelni sem tudom, mit élhetett át akkoriban, csak annyit tudok, évekre volt szüksége, hogy újra képes legyen valakit közel engedni magához. Így talált rá a szerelem, és így lett egy osztrák vendégmunkás az én drága nagyapám. Amikor apám is jelezte
érkezését, valahogy rendezni kellett a dolgokat.

Abban a korban elképzelhetetlen volt, hogy egy nő válást kezdeményezzen. A hatályos törvények nem adták meg neki ezt a jogot, ezért nagyanyámnak nem volt más választása, mint felkeresni a férjét, és valahogy egyezségre jutni, hogy végre törvényes hitvese legyen a nagyapámnak. Annak ellenére, hogy éveken át még csak nem is találkoztak, a férje hallani sem akart a válásról. Így aztán házasságuk – papíron továbbra is fennmaradt, miközben nagyanyám már rég egy másik férfival élt együtt. Ebbe a kapcsolatba érkezett meg apám, aki születése után hat évig élvezhette a család nyújtotta biztonságot.

A háború kitörésekor nagyapám negyvennyolc órát kapott, hogy elhagyja az országot. Szerette volna, ha mindannyian mennek, de a bizonytalan politikai helyzetben nagyanyám nem vállalta a kitelepülést. És, bár ezúttal nem teljesen a saját választása volt, ismét egyedülálló nő lett, immáron két fiúgyermekkel és a háború borzalmaival. Végül évtizedek teltek el, mire újra találkozhattak.

Felnőttként sokszor elgondolkodtam, vajon hányan súgtak össze
a háta mögött, hányan tettek rá megalázó megjegyzéseket, hányan kurvázták le csak azért, mert nem simult bele mindabba, ami a társadalom többsége által megszokott és általánosan elfogadott volt. Kellő tartással és önbecsüléssel lépett át azokon a társadalmi szabályokon, amelyek a nőket súlyos korlátok közé kényszerítették. Kortársai többségét valószínűleg majd szétvetette az irigység, a düh, mert nagyanyám példája saját kiszolgáltatott sorsukra, megalázottságukra és egyben gyávaságukra is emlékeztette őket.

Azt is láthattam a családomban, mivé válhat a női erő adománya, ha nem tudunk méltó módon bánni vele. Nem tartott rövid ideig, és nem volt fájdalommentes, de azt hiszem, megtanultam, hogy a velünk született eredendő erő hogyan szolgál, és hogyan pusztít.

A metamorfózis ritkán kíméletes, és nem volt ez másként az én életemben sem. Karcos, igazságtalanságokra kihegyezett érzékeim sokszor zavarba ejtették a környezetemet. A lelkem mélyén mindig is biztos voltam benne, hogy nőnek lenni sokkal többet jelent annál, mint amit a kultúra a maga nem túl széles vásznú képernyőjén elénk tár. Biztos voltam benne, hogy a nőiség sokkal több ennél a kivetített, elvárásokkal teli, élettelen állóképnél.

Igyekeztem mindig meghallani a bensőmből fakadó, hol csendesebb, hol erőteljesebb hangokat, amelyek sokszor kérdések formájában bukkantak fel.Éreztem, szüntelenül üvölt bennem valami, hogy észrevegyem, hogy rátaláljak. Nem engedett megalkudni, én pedig eldöntöttem, hogy teljes lényemmel fogok élni!

Ki kellett bontanom a bennem élő eredendő szégyent, hogy aztán később lépésről lépésre felválthassa a felfedezés öröme, a rácsodálkozás a nőiség varázsa, ereje, szépsége, amelyet fokról fokra megtapasztaltam, és amely végül mély tiszteletet ébresztett bennem.

Így tudott kibomlani az eredendő erő. Ma már nagyon büszke vagyok arra, hogy nőnek születtem, hogy nőként élhetek, nőként lehetek jelen ebben a fájdalmas-gyönyörűen változó korban. A felfedezés, a kaland nem ért véget, addig tart, amíg lélegzem.

Megtanultam, ha vágyom valamire, ha el akarok érni valamit – bármi legyen is az –, akkor nem kifogásokat kell keresnem, nem másokat kell hibáztatnom, hanem cselekednem kell. Ennyi. Ez a titok. Tenni azt, ami belőlem, a lényem mélyéből fakad, és ha ehhez arra van szükség, akkor szembemenni az egész világgal. Teljesen mindegy, hogy 1925-öt vagy 2017-et írunk!

Megtanultam azt is, hogy teljes mértékben lényegtelen, mit vár el a társadalom, milyen korban élünk, mely szabályokat illene vakon követnünk, mit kíván meg a rend,hol a nő helye,mi a dolga. Egyszerűen nem számít!

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy életem nagyon fontos éveit nagyanyám mellett tölthettem! A mai napig merítek az emlékéből, a vele töltött időszak mozzanataiból, élete történetéből, és közben tudom, hogy ez az örökség felelősséggel is jár. Ami engem illet, nem élhetek méltatlanul, mert beszennyezném mindazt, amiért ő már megküzdött.

Mia vagyok. A nevem azt jelenti rebellis...lázadó. Ez a lázadás jelenti számomra az inspirációt. Emlékezni segít... Emlékezni az Aranykorra, melyet nem a történelem könyvek lapjai, hanem kollektív emlékezetünk, lelkünk mélye rejt.
Az Aranykor - belső Alkímia.
A feminin erő mélységbe hív, kifürkészni a lélek, a világ titkait, élni a belső Alkímiát, felfedezni az Aranykor esszenciáját, amelyre mindannyian kiéheztünk az elmúlt századokban.

2017. 06. 21.

TUDTAD, HOGY A CSEKKEK BEFIZETÉSE A NŐISÉG EGYIK "LEGNAGYOBB ELLENSÉGE"? NE AGGÓDJ, HA NEM! VAGYUNK MÉG NÉHÁNYAN ILYEN "TUDATLANOK"! :)

Belefutottam ma egy cikkbe,  vagy nem is tudom mibe...
Mindenesetre arcunkba kapunk egy felsorolást, mint a nőiség – idézem: „legnagyobb ellenségei.”
Több évtizednyi kutatás, és a könyvem megírása után, rájöttem, vakon bolyongok! Na de ma aztán, jól "megvilágosodtam", mert végre itt van valaki, aki tudja  a tutit!


Többek között azt is megtudtam, - Urak, nagyon figyeljetek! -
hogy a csekk befizetése egyáltalán nem nőies, az a férfi dolga!
A nőiség kérdését, amint azt érzékelhetjük, „valódi mélységeiben” érintő írás még számtalan „jó tanácsot” fogalmaz meg. Tulajdonképpen elég drámai, de kalandoroknak azért bátran ajánlom egy kis sírva röhögésre!
Nem, nem mondom meg, melyik oldalon! :) Elég könnyű lesz megtalálni!

Néhány ellenpont azért felmerült bennem…

1. Nők, ha csapatjátékot játszanak, azzal csak kompenzálnak. Üdvözítő lenne például, ha a cikkíró is elgondolkodna, ő vajon mit kompenzál?

2. A csúnya beszéd és a nők… hát, bazd meg, erre mit mondhatnék?

3. SENKI ne akarja eldönteni, hogy egy nő mekkora felelősséget vállal – az adott nőn kívül persze – és végképp senki ne akarja pozicionálni a nők képességeit!

4. Ami szerény személyemet illeti, úgy tűnik elég nagy a baj!
Rendszeresen én fizetem be ugyanis a csekkeket. Sok mindent meg tudok szerelni sőt, saját szerszámosládám is van (sic)!
Néhány éve a párom megajándékozott egy szexi kalapáccsal - tényleg szexi! A nyele tűzpiros, nagyon finom tapintású borítással, hogy is mondjam… olyan „nőies”, a feje meg funkcionális kalapácsfej! Mondjuk fát vágni tényleg nem szoktam, de csak a központi fűtés miatt. Jön a meleg, amikor kell.

5. "Ne akarj független lenni, egy nő akkor boldog, ha társra talál."Nagyszerű, hogy végre valaki megmondja a tutit, van valaki ezen a meggyötört bolygón, aki megingathatatlanul tudja, mitől boldog a nő! A magam részéről mondjuk, elég nagylány vagyok már, hogy eldöntsem, emberi, női mivoltomat pusztán egy férfi relációjában kívánom definiálni, - ahogy azt a jó öreg vallások is hosszú ideje elvárják - avagy más számpontok is szerepet játszhatnak. Esetleg.
Hogy kinek mit jelent, a szabadság, a függetlenség? Na, azt jó volna minden ember - nő és férfi - szabad döntésére bízni.

6. Elégedettség… Teljesen egyetértek! Ugyanis a fentiek ellenére kurvára elégedett vagyok!

Ah, erről majdnem megfeledkeztem:
 

Nőknek férfias sportokat sem ildomos űzni - mert nem nőknek való. Logikus, nem?
Na, most a hosszútávfutás – a nagyon hosszútávfutás! – az minek minősül?
Nem tudom eldönteni, hogy így harminckét év után abbahagyjam-e?  Mondtam fentebb, hogy nagy a baj velem!

Egyébként e csodás műben nem kevés ellentmondás szerepel:

„A legtöbb nő azt gondolja, hogy akkor lesz erős, ha a fájdalmait elrejti és csak a boldogságról beszél. Bízz meg egy családtagodban, akivel a fájdalmas dolgokról is beszélhetsz, nem kell mindig csak a jóról beszélni, attól még erős maradsz.”

Na de nézzük csak:

"A nő vidám és szeretetteljes."
"A siránkozás egyáltalán nem nőies."

Hát, erre eddig nem is gondoltam! Akkor vajon férfias?
Ha már ilyen bátran osztogatjuk a princípiumokat…

Ja, igen: "Filmezés, alvás, vásárlás, ne vond meg magadtól ezeket a dolgokat."

UTÁLOK VÁSÁROLNI!!! Igen, ruhát is! Cipőt meg főleg! A piacozástól frászt kapok – bocs, hogy nem ez a kedvenc időtöltésem, majd dolgozom az ügyön, hátha…
Tudatlan egy nőstény vagyok, na!

Sajnos nem találtam a szerző nevét… Persze, lehet, hogy ez az én hibám!


Ha megtaláltad az eredeti cikket és ezzel a kis olvasgatással sikerült feldobni az estédet, vagy kellően lesokkolódtál, akkor javaslom, hogy keress értelmes? intelligens? haladó gondolkodású? írásokat! Pl.:

Sheryl Sandberg: Dobd be magad!
Marija Gimbutas bármelyik könyve (sajnos csak angol nyelven elérhetőek))
Jack Holland: Nőgyűlölet
Merlyn Stone: When God was Woman (angol nyelven)
Kende B. Hanna: A kisemmizett férfinem
Carol Leonard - Elizabeth Davis: Életkör

(és persze másokat)

Aztán a saját könyvem:


Eredendő Erő - Nők a XXI. században (Gondolatok, interjúk) Megtalálod az oldalon: KLIKK IDE

Nem, nem mondom meg a könyvemben a tutit, nincs nálam a bölcsek köve sem, ahogy egyikünknél sincs. Viszont inspirálni szeretnélek, hogy merj kérdezni, önálló gondolatokat megfogalmazni. Arra biztatni, hogy merj erőt meríteni, kilépni az idejétmúlt, elhasználódott sémákból, hogy találd meg NEKED mit jelent a nőiség, a Te nőiséged!

2017. 06. 17.

HISZEM, HOGY A NŐI LÉT MAGA A VÁLTOZÁS KULCSA!

Hiszem, hogy mi vezetjük át a társadalmat, a szükségszerű átalakulás időszakán,
de azt is tudom, hogy eközben nem követhetjük el ugyanazt a hibát, amit a férfiak ellenünk, nők ellen elkövettek!

Az erőnk SOHA nem származhat a másik – a férfi – elnyomásából, mert azzal nem változást, hanem ismét csak egy „hatalomátvételt” teremtenénk.

A maszkulin erő végtelenül eltorzult az elmúlt korszakokban, ahogy a feminin is.
A férfi ádáz harcba kezdett a nő ellen, a nő pedig megadásba, vagy a túlélésért, a saját személyének létjogosultságáért folytatott küzdelembe menekült. Harcot vívunk egymással ma is.
Közben pedig rengeteg harag, fájdalom, szégyen ivódott belénk, elveszítettük az önazonos életre való törekvés igényét. Nők és férfiak egyaránt.
A két minőségnek az átalakulás során össze kell érnie, egymásba kell formálódnia.
Senki nem lehet erős olyan áron, hogy valaki mást elgyengít!

Nekünk nőknek kell visszahoznunk azokat az értékeket, melyeknek hiánya kritikus állapotba sodorta az emberiség egészét. A női minőség felszabadulása az emberiség jövőjének záloga.
A spiritualitásunk tesz képessé arra, hogy megéljük a létezés különböző aspektusait, hogy teljessé tegyük az életet, és lényünk tiszta esszenciájával legyünk jelen.
Ezt úgy tehetjük meg a legkönnyebben, ha jóval nagyobb teret engedünk az érzéseinknek, megérzéseinknek, a női természetünknek. Kapcsolatot ápolunk belső világunkkal, mely az öröm és jóllét forrása. Így válunk szabaddá, önazonossá.

Az önazonosság – az én megfogalmazásomban – azt jelenti, hogy az ember őszintén él. Így lehetünk szabadok, így bontakozhatnak ki értékes, mély emberi kapcsolataink, és így formálódik a lelkünk csillogó gyémánttá. Clarissa Pinkola Estés arra figyelmeztet, hogy a különböző sémáknak és elvárásoknak való megfelelés gúzsba köti egész lényünket. Egyetértek! Ha teret engedünk a megfelelésnek, mi magunk tartjuk fenn testünk, lelkünk béklyóit. Nem ez a szabadulásunk útja!

A nők eredendően erőteljesek. Lényük messzemenő ajándékokat rejt magában, melyet a világ még mindig igyekszik megtagadni.

1. Ott kezdd az önazonos életet, ahol éppen tartasz!

Nem azon múlik, hány tanfolyamot végeztél, milyen papírokat szereztél eddig és hány képzésre, oklevélre akarsz még szert tenni. Azt a pillanatot várni, hogy „igen, most kész vagyok” – teljesen értelmetlen!
Az a pillanat ugyanis soha nem jön el… Pusztán elménk sóvárgó, biztonságot hajszoló késztetései helyezik ki valahová a jövőbe azt az idealizált, tökéletesnek tűnő pillanatot, mely valójában nem létezik.

2. Bátorságra kell szert tenned, hogy merj kockázatot vállalni!

Senkitől nem várhatsz engedélyt! Sőt! Lesznek jónéhányan, akik minden erejükkel szeretnének majd eltántorítani. Egyszerűen azért, mert mindennemű változás kényelmetlen a számukra. Főleg a tiéd. Azt szeretnék, hogy Te is olyan légy, mint ők, mint amilyen eddig voltál. Na, pont ez a szemlélet az, amely mindent merevvé, élettelenné akar formálni. Mert stabilitását a mozdulatlanság illúziójába helyezi. De mi tudjuk, hogy az élet áramlik, ha akarjuk, ha nem - szerencsére!
Az áramlás pedig változást hoz. Születést, halált és megújulást.

3. El kell kötelezned magad az élet, - a tudatos, eleven élet - és önmagad mellett!

A nő szenvedélye egész lényét betölti. Pedig generációk során át arra nevelték, hogy rettegjen a saját természetétől, szégyellje mindazt, ami benne természetszerűleg adott. Megtanították, hogy hallgasson és idomuljon.

Ebből kell kilépned! Ebből kell kilépnünk mindannyiunknak!

A patriarchális szemlélet volt az, amely azt a megfoghatatlan, vadnak és nyersnek tűnő anyagot – ami a nő eredendő lényege - olyan puhára rágta, hogy aztán könnyen hozzáidomuljon bármely más formához, és kellően kontrollálható legyen.
És ezt a szemléletet lassan mi nők is magunkévá tettük...

Idővel elveszítettük az arról való tudást, hogy képesek vagyunk a fizikai és szellemi síkokon is jelen lenni. Hogy eredendő természetünk energiát és változást teremt. Hogy a női minőségünkből fakadó gondoskodó és tápláló szerep szívünket és tudatosságunkat érzékennyé tette a létezés különböző szintjei iránt.

Mindez feledésbe merült, mert a túlélésért kellett küzdenünk. És sokunknak még ma is kell. Sokan közülünk még ma is erőszak és elnyomás áldozatai a családon belül és a társadalomban is. Hosszú időre elvesztünk a fájdalom és a félelem útvesztőiben.

A mindennapi élet káosza, fojtogató, monoton rohanása elvezethet bennünket egy törésponthoz. És általában ez az a pont, ahol rájövünk, nem a saját életünket éljük, az idomulásnál, a szimpla vegetálásnál sokkal többre vágyunk.

Most, amikor egy új korszak pillanatait éljük, megtanulunk emlékezni – ha úgy döntünk persze!
Ha elköteleződünk önmagunk mellett, az átmenet ösvénye fokról fokra bontakozik a lépteink alatt, hogy elvigyen a tágasságba, ahol a női természet, a sok ezer éve megtagadott női erő, a szívből fakadó ősbizalom köszönthet ránk.

4. Élnünk kell a női körök nyújtotta támogató erővel!

„Egyébként azt is gondolom, hogy egyre többen ráéreznek, jobb lenne összetartani. Itt Budapesten is egyre több női kör szerveződik, valami megindult és ez nagyon szuper! Jó lenne, ha minél érzékenyebben, együtt érzőbben tudnánk odafordulni egymáshoz.” (Virág)
/Havasi Mia: Eredendő Erő – Nők a XXI. században (Gondolatok, interjúk) – részlet/

5. Meg kell tanulnunk erőszak nélkül kifejezni a véleményünket, az érzéseinket!
Lehet, hogy nem leszünk majd népszerűek, de nem is ez a cél. Nem a simulékonyság, a hazudozás, hanem az autentikusság. Mert ez fog erőt adni, ezzel a jelenléttel formálódunk mi magunk és a környezetünk is.
Ha szükséges radikális döntést hozunk és lépünk, mert nem képviselhetünk tovább olyan dolgokat, amely értékrendünktől teljesen távol áll.

Fáradságos, gyönyörű úton járunk, és közben egyetlen pillanatra sem felejthetjük el, hogy a valódi vezetők nem akarnak birtokolni, nem akarnak uralkodni…az autentikusságuk teszi őket hitelessé, nem pedig az arrogancia!

A felnyíló ösvényen bár mindannyiunknak önállóan kell végigmenni, élvezhetjük a női körök támogató, megtartó erejét!
Így tudjuk visszavenni kreatív, sokszínű énünket, így formálódunk újra hiteles vezetőkké.
Ha ezt megértjük, kiteljesedünk, elevenné válunk, képesek leszünk saját egyedi természetünket megélni és képesek leszünk átvezetni a társadalmat a változás időszakán.
Ez mindannyiunk közös érdeke.